Mindannyian igyekszünk jó anyák vagy jó apák lenni.
Mégis sokszor elbizonytalanodunk, hogy az a zsigeri, ösztönös vagy éppen szüleinktől átvett tudás, amire támaszkodhatunk elégséges-e? Helyes-e?
Egy gyermek nevelése során a szülő gyakran találkozik helyzetekkel, melyben nehéz a döntés; hogyan reagáljon a gyermek viselkedésére?
- megengedően, hogy a lelke ne sérüljön?
- szigorúan, hisz' az életben annyi nehézségbe fog ütközni, jobb, ha ezt már gyermekként érzékeli, és megtanulja kezelni?
- vagy mindkettő igaz, de akkor hol a határ?
Mit tegyen a szülő?
Hiszem, hogy a gyermek számára a legnagyobb ajándék a boldog szülő.
Hiszen a gyermek számára „íródott" élettörténetet neki kell megélnie, a számára kirótt feladatokat neki kell megoldania, de amiben egészen biztosan segíteni tudunk az az, hogy a saját keresztünk terhét nem rakjuk rá.
Ha igyekszünk megválni a saját félelmeinktől, lelki gondjainktól, akkor a lehető legtöbbet tettük a gyermekünkért, ami csak lehetséges.
Ezzel együtt maradhatnak még jócskán kérdések, melyek hétköznapiak (vagy annak tűnnek) és megválaszolásukhoz szakemberhez fordulunk, mert megerősítésre van szükségünk.